Az ókorban úgy hitték, hogy Prometheus lopta el az istenek tüzét az égből az emberek számára. A tűz, ez a csoda, amelyhez kezdetben az ember csak akkor jutott, ha az "istennyila" gyújtotta meg, meghatározta az emberiség történetét is. A tűzgyújtás sokáig sok fáradsággal és nehézséggel járt. Ezért őrizték az ókori Rómában a vesztaszűzek a szent tüzet, hogy mindig lobogjon, és ha szük­séges, fellobbanthassák vele a családi tűzhelyben is az életet jelentő, nélkülöz­hetetlen lángokat.
Alig egy évszázada, még a magyar portákon is állandóan lobogott a tűz, és ha nem volt szükség rá, akkor sem oltották ki, hanem az összekotort parazsat lefedték hamuval, hogy bármikor újra felszíthassák.
A XIX. századig szinte egyetlen eszköze volt a tűzgyújtásnak: az acél, kova, tapló. Az acéllal a kovára csaptak, és a kipattanó szikra, a felizzó fémszilánk a porszáraz taplót meggyújtotta, de ezt az alig izzó, csak pislákoló lángot még jócskán kellett babusgatni ahhoz, hogy valódi tűz lobbanjon fel belőle. Erre szolgált a kémiai ipar első tűzgyújtó terméke, az olvasztott kénbe mártott tex­tilfonal, amelyet a tapló hunyorgó parazsa fellobbantott. Ezzel már valódi tü­zet lehetett gyújtani, és ezért sokáig hozzátartozott a mindig kéznél lévő tűz­szerszámokhoz.
A vegyipar fejlődése adott lehetőséget a bonyolult tűzgyújtás egyszerűbb megoldására, amelyet lényegében még ma is használunk. Ehhez egyik fontos lépés volt a foszfor felfedezése 1676 körül, majd olcsó előállítása állati csontok­ból az 1700-as évek végére. De a kémiai reakciók felhasználása a tűzgyújtásra hosszú fejlődési utat tett meg, míg eljutott a mai biztonságosan gyulladó gyufá­kig. Vázlatosan bemutatjuk ennek az útnak néhány fontosabb állomását.

1. A mártó gyufa

Ez egy korai gyújtószerkezet volt, de még nem tartalmazott foszfort, mert még erre a célra drága volt. Az első mártó gyufa 1805-ben bukkant fel Francia­országban. Azért hívták mártó gyufának, mert egy fapálcikára felvitt gyulladó keveréket kénsavba kellett mártani, hogy a láng fellobbanjon. A gyújtókeverék fő alkotórésze a káliumklorát, amelyhez éghető anyagként kénport, likopodiumot (korpafüvek spóráiból álló por) kevertek, és arab gumival (gumiarábikum) rögzítették a fapálci­kán. Kénsavba mártva lángra lobbant a gyújtókeverék, amelytől a fapálca is meggyulladt. Ezzel már akár pipára is lehetett gyújtani. Ilyen mártó gyufákat gyártottak különböző összetételű gyújtó keverékekkel egész Európában. Legkorábbi magyar leírását 1826-ból ismerjük.
A zsebben hordott kis üvegnyi kénsav, és a káliumklorátos gyújtófej vesze­delmes eszköznek bizonyult. Sok balesetet okozott, ezért a dörzsgyufák megje­lenése hamar kiszorította a használatból.

2. A dörzsgyufa

A káliumklorátos gyújtókeverék nem­csak kénsavba mártva, hanem erős dör­zsölésre is lángra lobbant. Első megje­lenése 1827-re tehető. A gyártók ez eset­ben is különböző gyújtókeveréket hasz­náltak, amelynek alapeleme a kálium­klorát volt. Adtak hozzá éghető anyag­ként ként és gyakran durranóhiganyt, antimonitet stb. Meggyújtáskor a gyu­faszálat dörzspapír közé szorítva kellett megrántani. Számos gyújtókeverékre kaptak a feltalálók szabadalmat, és egész Európában az 1840-es évekig gyártot­ták ezt a tűzszerszámot. Szintén veszedelmes gyújtóeszköz volt. Begyújtása való­ságos robbanást jelentett, de ha nem volt elég száraz, nem működött. Később így nevezték az összes gyufát, amelyet dörzsölés útján kellet meg­gyújtani.

3. A foszforos gyufa

A sárga vagy fehér foszfor gyúló és gyújtó tulajdonságait hamar megismerték, de hosszú út vezetett ettől a foszforos gyufáig. Az 1700-as évek végén kezdtek használni olyan gyújtóeszközt, amely egy leforrasztott üvegedény volt, benne foszfor és kén tartalmú gyújtókeveréket helyeztek el. Amikor az üveget eltörték és a foszfor a levegővel érintkezett, már szobahőmérsékleten meggyulladt, és meggyújtotta a hoz­zá kevert ként is. Egy ilyen gyújtó volt az ún. turini gyertya. Egy másik meg­oldásnál kénes végű pálcikával, lezár­va tartott edényben lévő foszfort meg­kapartak, és az így foszforozott végű pálcát megdörzsölték, hogy lángra gyulladjon.
Később megjelentek a robbanással gyulladó káliumklorát tartalmú gyu­fák. Ezekről az első adatot 1825-ből ismerjük. A harmincas években általánosan elterjedt a gyártása és haszná­lata. 1833-ban Bécsben már honfitársunk Rómer István is nagyban gyártotta.
Ebben az időben a foszfort káliumkloráttal összekeverve készítették el gyúj­tófejnek, úgy, hogy enyvben elkeverték, ami megakadályozta az öngyulladást. Ebbe az enyves keverékbe mártották a fapálcikákat. A fát a biztos meggyulla­dás elősegítésére előbb olvasztott kénbe mártották. Az ilyen gyufaszál már min­den érdes felületen elhúzva lángot vetett.
A zajtalanul gyúló foszforos gyufa zárta a sort, amelyet Irinyi János 1836­-ban Bécsben fedezett fel, ezért a közhiedelem Irinyit a gyufa, esetleg a foszfo­ros gyufa felfedezőjének tekinti. Valójában egy fontos újítást hajtott végre a gyufán, és ezt a gyufafajtát a káliumklorát robbanásának megszelídítése miatt zajtalanul gyúló gyufának nevezték el. Találmányának lényege, hogy a káliumklorát helyett ólomoxidot használt a gyufafej gyújtókeverékén. "Fosz­fort forró vízben megolvasztván, rázás által granuláltam, hűlés után a megmért barnaporral, és hogy a fára ragadjon arab mézgával összekevertem s tíz szál olyan zündhöltzliről, aminőt akkor üvegbe szoktak mártani, lefaragván az üvegbeni kénsavtól meggyúló keveréket s ennek helyébe a magam keverékét illesztvén ... " készült el- a korabeli saját leírás szerint - Irinyi első gyufája. A káliumklorát helyett ólom-dioxidot, később mangán-dioxidot adagoltak.
Így a dörzsölés során elegendő hő képződött ahhoz, hogy a foszfor meggyul­ladjon, amelyet az adagolt oxidok már robbanásmentesen tudtak elégetni, miközben a legtöbbször kénnel, később sztearinnal impregnált gyufaszál is meggyulladt. A találmányt Bécsben Rómer azonnal megvásárolta, és jól műkö­dő gyufagyárában ezt a típusú gyufát is elkezdte gyártani.
A könnyen gyulladó, erősen mérgező, foszforos fejű gyufák sem tartottak örökké.
Az 1867-es Párizsi Világkiállítás után elterjedt a vörös foszfor használata, amely biztonságossá tette a gyufát. A sárga foszfor használatát pedig gyufagyártásra az 1906-ban kötött bemi egyezmény alapján egyre több országban betiltották.
Számos gyújtókeveréket állítottak elő, amelyeknél vagy a robbanékony káliumklorátot, vagy a sárga foszfort próbálták kiküszöbölni. A keverékeket színezték is, így jöttek létre a piros, zöld, kék és barna fejű gyufák. Az első vörös foszforos gyufa 1851-ben a londoni iparkiállításon tűnt fel, amelyet még további keverékek követtek. Gyártásuk és használatuk a század­fordulóig eltartott.

4. A biztonság, vagy svéd gyufa

A biztonsági gyufa nagy ötlete, hogy a vörös foszfor a gyufafej helyett a dörzs­felületre került. A gyújtófejen számos gyújtókeveréket próbáltak ki és gyártot­tak. Többnyire káliumklorát, kénvirág és arabgumi volt a fő alkotója. A dörzs­felületre pedig vörös foszfor került leggyakrabban antimonittai (antimonszul­fid). Az első szabadalmat egy Pasch nevű svéd egyetemi tanár nyújtotta be, majd több svéd gyáros folyamatosan javította a gyártmányt. Az 1860-as évek­ben már világszerte elterjedt a svéd gyufa használata.
Számos egyéb változatával rukkoltak még elő a feltalálók és sokféle keveré­ket készítettek a gyufagyártók is, gyakran csak a szabadalom megszerzése cél­jából. Az alapelvek nem igazán különböztek egymástól. Történtek kísérletek a foszfor teljes elhagyására is, de ezek a gyújtókeverékek nem tudtak elterjedni, nyilván áruk és gyújtási tulajdonságuk kedvezőtlen volta miatt.

I. A gyufagyártás Magyarországon

A kémiai ipar fejlődése nyitott utat világszerte a gyufagyártáshoz. Magyaror­szágon ekkor kémia oktatás folyt Selmecbányán, a Bányászati Akadémián és Pesten, ahol a pécsi Schuster János tanította az orvos- és gyógyszerésznövendé­keknek a vegytant. Ugyanakkor a monarchia egyetemei, felső iskolái is nyitva álltak a magyar fiatalok előtt. A zajtalanul gyulladó gyufát feltaláló Irinyi János a Bécsi Polytechnikumban tanult, az ugyancsak magyar Meisner Pál óráin kém­iát. A gyufagyártás számos változatát a vegytani ismeretekben és gyakorlatá­ban legjáratosabbak, a gyógyszerészek dolgozták ki. A gyufagyártás egyik ki­emelkedő alakja volt a szintén magyar Kis-enyickei Rómer István gyógysze­rész, aki nagy sikerrel gyártotta Bécsben különböző gyufafajtáit. Sikerét annak köszönhette, hogy egy gyufaszálvágó gépet szerkesztett, amellyel meg tudta oldani a tömegtermelést. A vegykonyha keverékeinek előállítása és a mártoga­tás nem volt akadálya a tömeges gyártásának. Rómer rájött, hogy akkor tudja az árait alacsonyabb szinten tartani, ha a nyersanyagok előállítását is maga végzi. Így a gyufagyártáshoz saját előállítású foszfort és káliumklorátot hasz­nált. Ő hozta forgalomba 1836-ban Irinyi találmányát is Bécsben. Pesten is, akart gyufa- és vegyészeti gyárat létesíteni, de sajnos a Helytartótanács elutasí­totta ez irányú kérelmét. Gyárában a mártó gyufától a zajtalanul gyúló Irinyi­féle gyufáig szinte valamennyi gyufafélét, és számos egyéb vegyi terméket is előállított. Érdekességként említjük meg, hogy dörzsgyufája nem fácskára, ha­nem papírcsíkra felvitt gyújtókeverékből állt, amelyet dörzspapír között kellett kirántani. 1835-ben bécsi gyárában már 200 munkást foglalkoztatott.
Magyarországon dörzsgyufát Zucker Lázár 1834-ben Pesten alapított gyufa­gyárában állított elő. 1840-ben 40 emberrel dolgozott. Sajnos, üzemét a város­kapitány óvatos túlbuzgósága bezáratta, hiába lobogtatta Zucker gyámok a pesti egyetem nagyhírű professzorának, Schuster Jánosnak a bizonyítványát, mely szerint a gyártást ismeri, és veszély nélkül évek óta gyakorolja.
A másik jelentősebb gyárat Zarzetzky József alapította Pesten 1837-ben. Ele­inte mártó és dörzsgyufát gyártott, valamint más vegyészeti cikkeket. A Teréz­városban lévő telephelyét 1844-ben a Váci útra helyezte át. Gyárában 1863­ban már több mint 1000 munkást foglalkoztatott. Naponta 13 millió darab kész gyufát állított elő. Évenként 300 000 font ként, 200 000 font arab méz gát (gumiarábikum), és 20 000 font foszfort használt fel. A gyufaszálakhoz 2000 öl jó minőségű bajor fenyőt használtak el. Gyufáival a Londoni Világkiállításon 1862-ben dicsérő oklevelet nyert. A gyár gépe it gőzerőre alakította át, tehát a kor színvonalán működő gyártelepet működtetett.
Gyártott gyufát Pesten, - persze jóval kisebb tételben - Glatz János gyógy­szerész is, aki 1838-ban közzétett hirdetésében ezernyi gyógyital és kozmeti­kum között a "gyújtófácskát" is ajánlotta. A vásárlók figyelmét a hatszor drá­gább külföldi készítményekről a hazaiakra, pontosabban a saját termékeire próbálta felhívni,51840-ben feladott hirdetésében azt olvashatjuk, hogy kínál­ta vevőinek a maga gyártotta dörzsölő gyufácskákat, gyújtófácskát és gyújtó üveget is. A gyújtófácska mártó gyufaszál lehetett, amihez a kénsavat gyújtó­üvegben hozta forgalomba. A gyufákat 10 és 20 darabonként csomagolva árul­ta. Mint hirdette, az "skátulyákban 20 és 10 gyújtó és dörzsgyufácska" volt.
Irinyi Jánosnak is volt Pesten gyufagyára. A Bécsben és Berlinben tanult ve­gyész 1839-ben hazatért, és több tudományos értekezést is adott ki. Tanári állást nem sikerült kapnia, tehát gyufagyárat alapított. "Oly gyufácskák készí­tésére vonatkozó találmányra" kért engedélyt, " ... amelyek fellobbanásukkor nem zajonganak s kén nélkül is készíthetők, miután semmi szagot nem csinálnak. .. " olvasható a beadványában. A gyártást 1839. december 19-én kezdte meg a Nyár utcában. Mivel gyufái olcsóbbak voltak, mint Rómer gyufái, a gyár hamar fellendült. Rövidesen már 50-60 emberrel dolgozott, és naponta félmillió gyu­fát gyártott. 1840-ben Irinyi az alábbi árakon hirdette gyufáit:
" ... 5000 kénes gyufa 1 frt 15 kr (Bécsben 1 frt 45 kr)
1000 kéntelen 45 kr (Bécsben 50 kr)
100 szercse, vagy tapló 6 kr (Bécsben 10 kr)
Ki ezen gyufákat veszi, a mellett, hogy olcsóbbal és jobbal látja el magát, mint közönségesen, még azon örömben is részesülend, hogy hazai vállala­tot segél elő."
Rendszeresen adott hírt gyáráról a sajtóban. Például "gyuszereit" a vásáron is árulták tehát nemcsak gyárában és kereskedők útján, hanem a közeli vásá­ron is forgalomba hozta.
Nem sokkal később olvashatjuk, hogy "Gyuszergyára" Jakab nap óta a város­háza téren 9 sz. alatt van. Avagy "Kéntelen gyufák, tokban s csinos tolaszokban készülnek Irinyi J. gyuszergyárában"
A Pozsonyban kiadott, akkor országos napilapnak számító Hírnökben megjelent egy híradás Irinyi pesti gyufagyárá­nak égéséről 1842. január 24-én, amelyre 31-én már ott állt a lapban Irinyi cáfolata, mely szerint a házban, amelyben a gyára is van, egy földszinti szobá­ban a kofák által berakott áruban keletkezett jelentéktelen tűz. Csak "egy gyufa égett le, ezzel én gyujték gyertyát" írta a lapban. Irinyi az 1842. évben rende­zett Pesti Iparmű Kiállításon dicsérő oklevelet kapott "kéntelen gyufák, dörzs taplók és gyu tőrök stb." kiállításáért.
A konkurencia és a hatóság igyekeztek kellemetlenkedni, szomszédai miatt telephelyét is megváltoztatta. Az anyagi veszteségek és a hatósági megértés hiánya kedvét szegték. Egy ideig Schönwald Hermann pótkávégyárossal tár­sult, és a Király utcában együtt gyártottak gyufát, majd 1844-ben szétváltak, és már csak Schönwald folytatta a gyártást egy rövid ideig.
A zajtalanul gyúló foszforos gyufa felfedezője nem lehetett gyufagyáros Pes­ten, ebben a városi tanács és a Zucker gyárát is bezárató városkapitány meg­akadályozták. Szathmáry úgy vélte, hogy a hatósági beavatkozások hátterében Zarzetzky gyufagyáros, a versenytárs tevékenyen közreműködött. Még egy korabeli pesti gyufagyártóról találtunk híradást. Amtmann Ferenc pesti fűszerkereskedő 1841-ben saját gyártmányú, igen jóféle tartós dörzs- és mártó gyufácskáit hirdette a legméltányosabb áron, majd 1842-ben Pesten, az új vásártéren lévő gyárából "különös jelességű és tartósságú nedvfelszívó­dástól ment gyufácskát" ajánlott a vevőknek a "legjutalmasabb áron". Amtrnann Ferenc és Bárczy János gyufagyárát 1846-ban már fejlődő gyárnak ismerték el.
Vidéken a korai vállalkozásokról már sokkal kevesebb adatunk van. Ungvá­ron működött egy gyufagyár 1840 és 1848 között. 1850-ben egy Pock nevű személy Lajtaszentmiklóson alapított gyufagyárat, ahol rövidesen, 1852-ben egy másik is létrejött, bizonyos Frölich tulajdonában. 1899-ben már 18 gyufagyár volt az országban. Amikor 1910-ben a magyar parlament elé terjesztették a sárga foszfor használatának végleges betiltását a gyufagyártásban, a 18 gyufagyár közül még 14-ben foszforos gyufát gyártot­tak, összesen mintegy 9000 tonnát, és csak valamivel több mint a harmada (3721 tonna) volt a svéd gyufa részaránya.

II. A pécsi gyufagyártás

Pécs ipartörténeti leírásaiban nem kapott helyet a gyufagyártás, pedig az egyre élénkülő hazai gyufagyártással csaknem egy időben itt is létesültek ki­sebb-nagyobb vállalkozások, amelyeket jobb híján neveztek gyáraknak. Nem szabad elfelejteni, hogy Irinyi gyára sem volt több annak idején két szobánál!
A Pesti Hírlapban közzétett beszámoló Baranya vármegye közgyűléséről1842­ben azt jegyezte fel, hogy "Baranya megyében egy gyár sem létezik. (??)" A kérdőjeleket a korabeli újságíró tette hozzá. IS Tehát akkor még semmilyen na­gyobb gyár nem volt amegye területén, valószínű, gyufagyár sem. Haas Mihály csak ennyit jegyzett fel 1845-ben: "Szivar és gyufa gyárilag csak Pécsett ké­szül." Ugyanakkor viszont Hölbling Miksa orvosi helyiratában - amelyben ta­lálhatók ipartörténeti adatok is - nem említi. Haas megállapítását ismételte meg szó szerint a pécsi sajtó 1876-ban is, tehát semmi többet a gyufagyártásról nem tudott mondani. Ugyanez olvasható Várady Ferenc híres monográfiájá­ban is: ,,A 40-es években primitív berendezés mellett működött gyufagyár csak kísérletezés volt s csakhamar megszűnt."
A megye iparával foglalkozó munkák szinte kivétel nélkül a vezető szerepet játszó ipari vállalkozások történetét tárgyalják különböző szempontok alapján, de a vegyészeti ipar történetéhez tartozó eme kis fejezet, és a városi polgárok fogékonysága az újdonságok iránt kimaradt a látókörből. Pedig több kis vállal­kozás is létrejött Pécsett csaknem egy időben abból a célból, hogy az akkoriban igazán új terméket, a gyufát helyben gyártsák. Ma persze nem tudjuk ponto­san, hogy a szabadságharc és annak leverése milyen befolyással volt a kis gyá­racskák elmúlására. Az mindenesetre tény, hogy az 1843-ban kezdődő gyufa­gyártás Pécsett 1849-ben már nyomtalanul elenyészett.
A következőkben a pécsi kis üzemeket külön-külön kíséreljük meg bemutat­ni azzal a megjegyzésseI, hogy a vállalkozások között is voltak összefüggések, és a források is legtöbbször együtt tárgyalják őket.

1. Kalenda György gyufagyára (1843-1844)

Pécsett a gyufakészítés eddigi ismereteink szerint 1843-ban kezdődött el.
Kalenda György pécsi lakos 1844. január 4-én nyújtotta be folyamodványát Pécs szabad királyi város tanácsához, hogy számára a dörzsgyufa készítését engedélyezze. Kérelmét a város tanácsa január 13-án tartott ülésén tárgyalta meg. A folyamodvány szövegéből kiolvasható, hogy Kalenda már az előző év­ben gyártott gyufát, de tűzveszélyes helyen, így nem kapott rá engedélyt. 1844­ben megismételte kérelmét, mivel új telephelye már tűzbiztos volt, és az eluta­sítástól sem kellett tartania. A kérelem szövegét, mivel szinte minden sora jel­lemző és fontos, az alábbiakban szó szerint közöljük:
"Tekéntetes Tanács!
Miután alul írt olly szerencsés valék e' Városban a' lakhatási engedelmet megnyerni, bátorkodtam tavali évben a végett folyamodni, ha a' dörzs gyu­fák /:reib höltzl :/ készítése is kegyesen meg engedtetnék, kérésemtől azon­ban akkor azért mozdítattam el, mert tűzveszélyesnek ki téve lévő házban laktam, de mivel
1ször. Jelenleg én a Flórián utzában Vindisch féle tűz ellen kármentesített, erős anyagból bolt hajtásra épített házban laknék, és itt a félt tűz veszélyei hárítva légyen, miről a Tettes Tanács tétetendő vizsgálat után is meg győződi méltóztatik.
2szor. Mert az ./. alatti elbocsájtó levél szerént én reál invalid lévén a ./1. s ./11. alatti Orvosi Lát lelet is bizonyitványokként Cronikus mell betegség­ben sínylődök, mi által a' tanult takács mesterségem űzhetésére épenséggel lehetetlen vagyok.
3szor. Mivel a 4./. szerént én e város pénztárába adózván, már Városi lakos vagyok, és így mint nem idegen többé, ezen Kis Város terhére leendnék, ha az ./1. s ./11. szerénti mell betegségem következtében, ta­kács mesterséget nem folytatom és élelmet szerezni képtelennék más úton és módon. 4szer. Mert nős 's 4 gyermek attya lévén, mint real invalid és a ./1. vagy a ./11. szerént mell betegségben sínlődő, és így a' meg erőltetéssel járó takács­ságot nem folytathatván életem veszedelme nélkül, ekép az 1813 eszt: 7262ik számra menesztett Intézmény 22-ik §-a szerént remek nélkül is takács mes­ter lehetek, sőtt a' 37 § szerént az illető Czéh által is el tartandó lennék, főleg mert az 1817 eszt: Szeptemb. 23-án 28485-ik számra menesztett Intézmény­ként a polgári Hatóságoknak kötelességül tétettnék a' real=Invalidoknak al­kalmazhatásuk esetére polgári tisztséget is adni. Ennél fogva, nehogy egy vagy más részben a Közönség terhére váljak és essek, mély alázattal esedezem: ha Tettes Tanács nékem a dörzs=gyufa ké­szítést kegyelmessen meg engedni méltóztattna annál fogva is me~ mért 5ször. Az 5 ./. alatti és a kebelbeli kereskedők bizonyitványából világos, mikép én a gyufa készítést értem, mivel
6szor. A gyufa készítéshez anyagokat itt vévén a kebelbeli adózóktól, ekép pénzt forgásba teendek. 7szer. Mert a gyufa készítés által, a Városban többnek élelmet és kereset módot adván, a henyélők és alamisnából élők számát kevesebbítendeném. 8szor. Mert eddiglen a gyufák vásárlásáért e Városból ki küldött nem csekély mennyiségű pénz e Városban maradand, sött mivel gyufáim rak helyét a kebelbéli kereskedők maguk föl ügyelése alá vévén, e részben is veszedelem nem lenne, sőtt inkább a környékbeli kereskedők is a szükséges gyufákat e Városból vévén, a pénz forgás és a kereskedés is habár csak parányit is de még is élénkséget nyerend és a Városban pénz marad. 9szer. Mivel én gyufáimat házallókra nem bízom, hanem kereskedő Uraknál ezek által a nyitott rendes kereskedésükben árultatandnám. 10szer. Mivel ezen gyufa készítéstől városi adót is fizetni kész lennék. Tehát alázatossan meg ujjítván kérésemet, a gyufa készítést meg engedteteni ismét alázatosan könyörögvén, én az ././1.111. 41. s 51. alatti oklevelemet be tekintés végett, visszavárólag, eredetben is le tévén, vagyok A tettes Tanácsnak leg alázatossabb szolgája
Kalenda György"
A hivatkozásban szereplő mellékletek is szerencsére megmaradtak, nem tudni, miért nem kapta azokat vissza a tulajdonos.
Az 1. melléklet a császári és királyi 5. tüzérezred elbocsátó levele, melyben igazolják, hogy az invalidussá vált Kalenda György tüzért, ki 5 évet és néhány hónapot szolgált a hadseregben, 1835. szeptember 4-én leszerelték.
A 2. mellékletben Battist von Hunyady doctor igazolja, hogy krónikus mellbetegségben szenved. Az igazolás 1839. május 28-án kelt Pesten.
A 3. mellékletben már a pécsi Patkovich József városi fizikus igazolja ugyan­azt, és leírja, hogy szakmáját nem gyakorolhatja. A 4. mellékletben Piacsek pécsi városi pénztáros igazolja, hogy Kalenda a rá kivetett 24 krajcár katonai és 48 krajcár városi adót 1843. április 25-én befizette.
Az 5. mellékletben Pécs város polgárainak és kereskedőinek egy csoportja alá­írásával igazolja, hogy Kalenda a gyufagyártást érti, és azt jónak találja. Érdekes­ségük miatt az aláírók: Jos. Obermayer, Leopold Traiber, P. Gyurkovits, Franz am Weber, Franz Held, Georg Blauhom, Adam Katzler, Caroly Parser, Georg Pucher, Nicolai Zsolnai, S. Blasovits, Rehak, Anton Kotzián, és a Mayer testvérek.
A folyamodványból megállapíthatjuk, hogy Kalenda ismerte a gyufakészítés tudományát, és 1843-ban már Pécsett foglalkozott vele. Mivel a hadsereg tü­zérségétől tüdőbaja miatt leszerelt, eredeti mesterségét, a takácskodást emiatt nem folytathatta, más kereset után kellett néznie. Hogy hol és kitől tanulta ezt az új mesterséget, nem árulta el. Már 1835-ben leszerelték, de nem tudni, mit csinált a következő években 1843-ig. Mivel betegségéről hozott első igazolása 1839-ben Pesten készült, valószínű, hogy Pesten élt. Tüzér katonakorában maga is kapcsolatba került az éghető, robbanó anyagokkal, de ez még aligha volt elegendő ahhoz, hogy ebből a gyufagyártást megtanulja, de talán azt elősegít­hette, hogy mint a tüzér szakmában járatos obsitost, valamelyik akkor már működő pesti gyufagyárban szívesen alkalmazzák, ahol könnyen elleshette a gyufakészítés titkait. Glatz gyógyszerész laboratóriuma aligha jöhetett számí­tásba, talán még Zucker sem, mert arról tudjuk, hogy csak hagyományos dörzs­gyufát gyártott. Inkább szóba jöhet akár Zarzetzky, akár Irinyi gyára, mivel ezekben már bizonyos, hogy foszforos gyufa is készült ebben az időben, márpe­dig ezek a gyárak nyilván szívesen alkalmaztak a gyúlékonyanyagokhoz értő munkást. Ez a feltevés megmagyarázná a volt tüzérkatona gyufagyártási isme­reteit, amellyel már vállalkozni is tudott.
Az bizonyos, hogy Kalenda már évek óta gyakorolta és értette a gyufa gyár­tását. A későbbiek miatt a bizonyítványt aláíró pécsi kereskedők közül két ne­vet aláhúztunk. Ők ugyanis Kalendától tudták meg a gyártási eljárást, és ez­után önálló vállalkozásban maguk is gyufagyártásba kezdtek. A tekintetes tanács a jegyzőkönyv tanulsága szerint a folyamodásnak helyt adott, intézkedése a jegyzőkönyvben így áll: ,,A folyamodónak olyképp engedé­lyeztetik meg az érintett gyufák készítése, hogy lakása tűztől ment legyen és az árulást a legnagyobb elővigyázat mellett űzhesse, a felvigyázásra a kapitányi hivatal megbízatván". Ugyanakkor utasították a számvevőt is, hogy a gyufa­gyártás címén kiszabható adót vesse ki Kalendára.
A nevezetes gyufagyár a Flórián utcában lévő Windisch-féle házban lévő bolt­hajtásos, tehát téglából, kőből épített födémmel ellátott épületben volt. A Flóri­án utca már a belvároshoz tartozott, 1849/50-ben az 540 számon tartották nyilván a telket. Ez a mai Nagy Flórián utca 16. számú ingatlannak felel meg, amely Windisch János építőmester tulajdona volt 1815 óta, de 1841-ben már felesége birtokolta, tehát valószínű, az asszony megözvegyült, és éppen emiatt volt kénytelen a ház egy részét Kalendának bérbe adni.
A gyufagyártás legfeljebb egy évig folyhatott ebben az épületben, mert a későbbiekben ismertetendő levélből világosan következik, hogy Blauhorn György és Katzler Ádám pécsi kereskedők a "gyufakészítési engedelmet" 1845-ben Kalendától megvásárolták.
Tehát a Kalenda-féle gyufagyári bemutatón résztvevő két pécsi polgár, akik a bizonyítványt erről alá is írták, kedvet kaptak a különös vállalkozáshoz, és Kalendának a gyártási eljárásért valamilyen összeget fizettek. Hogy mennyit, az nem derült ki az iratokból, de Kalenda, ha legalább havi néhány tízforintnyi jövedelemre számított a gyufagyártásból, ez annál jóval több kellett, hogy le­gyen. A későbbi iratokból egyértelműen kiderült, hogy a Kalendától származó eljárás során foszfort, - nyilván ekkor még sárga foszfort -, és ként is használ­tak, tehát ez a dörzsgyufa már foszforos gyufa volt. Mivel más vegyszerek fel­használására nem sikerült adatot találni, azt nem tudjuk eldönteni, hogy az Irinyi-féle zajtalanul gyúló gyufát, vagy egy korábbi foszforos gyufát gyártott-e ez az első pécsi gyufagyár. A kérvényében is említést tesz róla, hogy többeknek ad kenyeret, így ebből egyértelműen az következik, hogy alkalmazottakat is foglalkoztatott, vagy legalábbis foglalkoztatni kívánt gyárában.

2. Blauhorn György és Katzler Ádám gyufagyára (1845-1847)

Mint láttuk, Blauhorn György és Katzler Ádám pécsi polgárok 1845 elején Kalenda György gyufagyárostól a gyártási jogot megvásárolták, és együtt léte­sítettek egy kis gyufagyártó manufakturát a városban. A hatóság erről egy je­lentésből szerzett tudomást, mely szerint "Blauhorn György és többen lakháza­ikban gyufátskákat készítenek".
Az üggyel a város tanácsa 1845. április 14-iki ülésén foglalkozott. Ekkor Spies János helyettes városkapitány jelentette, hogy "Ferenczfy, Hilscher, Blauhorn György és Katzler Ádám lakházaiban gyufátskákat nagyobb mennyiségben ké­szítenek. Minthogy a könnyen meggyulladó gyufátskák könnyen szerencsétlen tűzi veszedelmet okozhatnak, minden szerencsétlenség eltávolítása tekinteté­ből ezek a városban benti gyufátskák készítésérőlletiltatnak és oda utasíttat­nak, hogy ha gyufátskákat akarnak csinálni, azokat a városon kívül álló s felál­lítandó épületben csinálhassák." Olvasható a tanács szigorú határozata a jelentés vétele után.
A tilalom kimondását követően, április 16-án újra tanácsülés elé került a gyufagyártás kérdése, mert Blauhorn és Katzler kebelbéli polgárokat a tanács elé rendelték ügyük vizsgálata céljából, akik egyúttal egy folyamodványt nyúj­tottak be gyufagyáruk fennmaradása érdekében. A folyamodvány szövege a következő volt:
"Tekintetes Nemes Tanács!
Mai napra alolírottak az iránt rendeltettünk be a tekintetes Tanács elébe, miszerint az általunk gyakorolt gyufa készítés miatt meghallgattassunk és az iránt felvilágosítást adjunk. A honi műipar előmozdítása minden honfinak fő kötelessége lévén, mennyire csekély erőnk, tehetségünk engedé, mi is azon valánk, hogy hazánknak eme iparágban kiadni addig szükséges volt pénz összeget megkíméljük, honunknak megtartsuk, és így az ipart előmozdítsuk. Eme minket vezérelvén bennünket, a gyufa készítési engedelmet Kalenda Györgytől megvásároltuk és gyakorlatba is vettük, jóllehet igaz, hogy újabb engedelem adás ért a Tekintetes Tanácsnál ez iránt nem folyamodtunk, mit szükségesnek azon oknál fogva nem tartottunk, miután eme gyakorlatért megadóztatván, ezen adózásban hallgatólag megegyezést és felsőbb enge­delmet találtunk.
Gyárunk belvárosban felállítatván minden figyelmünket oda fordítottuk, miszerint minden csak fel is tehető bajnak és netalán történhető veszedelem­nek eleje vétessék, éjjel nappal őrök álítattnak fel az vigyázatra és bizonyo­sak vagyunk, hogy bármely veszedelem is csak nem lehetetlen. - Szent Mi­hály napig lévén jelenleg az Irgalmasok utczájában lévő gyárunk kibérelve, miután gyárunknak a (felhagyására a Szigeti) külvárosba való áthelyezése meghagyatna: alázatosan esedezünk a Tekintetes Tanács előtt, méltóztatna tovább is bennünket jelenlegi házunkban bennhagyni egyszersmind pedig egy Választmányt kinevezni, melly gyárunkat megvizsgálná és meggyőződ­ne, miszerint általunk minden kitelhető elővigyázat és felügyelet megtétet­vén, akármelly veszedelem is lehetetlen lesz.
Kérésünk megújjítása mellett, teljes tisztelettel vagyunk A Tekintetes Tanács alázatos szolgái
Blauhorn György
Katzler Ádám"
Ekkor Spies helyettes kapitányt bízták meg a "tárgy iránt teendő vizsgálat" lefolytatásával.
Tehát ebben az időben a gyufagyártás az Irgalmasok utcájában folyt. A ta­nács a nevezett polgárok írásbeli és szóbeli jelentése alapján az április 16-iki tanácsülésén "Blauhorn György és Katzler Ádám kebelbeli polgárok gyufa gyároknak a mostani házban Sz. Mihály napig meghagyatni s egy választmány melly gyárokat megvizsgálná kiküldetni kérnek" - olvassuk a tanácsülés jegy­zőkönyvében.
A folyamodók kérését csak Spies kapitány jelentése után fogadták el, és a ház bérletének lejártáig, szeptember 29-ig a gyártást ideiglenesen engedélyezték.
Spies kapitányhelyettes végigjárta a városban a bejelentésben megadott gyufagyártó helyeket és jelentést készített a látottakról a tanács részére. A jelentés lényegét már a külső oldalára ráírta a hivatalnok: "Spies városi alkapitány je­lenti, hogy a pécsi gyufagyárakat veszélytől mentnek találta."
A jelentésben a Blauhorn és Katzler-féle gyárra vonatkozóan ennyi áll: " ... Katzler és Blauhorn gyárát megvizsgálván, azt oly karban lenni találtam, hogy veszélytől tartani nem lehet, miután elegendő és szükséges felvigyázat mel­lett szüntelen őrködnek, a kész gyufák pedig Blauhorn György Házába vitet­vén, ott bolthajtásos szobában vass ablak és ajtók alatt raktároztatnak le ... "
Tehát Spies május 4-én leadott jelentését már 6-án a tanács ülésen megtár­gyalták, tudomásul vették, és a jelentést, mint fontos dokumentumot, a levél­tárba helyeztették el.
A gyár külvárosba helyezéséről újabb adatot nem találtunk, viszont Hilscher konkurens gyufagyártó kalmár tanácshoz Írott levelében, 1847-ben ez áll:
" ... míg mások kereskedések mellett a város közepén kényelmesen és nagyobb mennyiségben űzik jelenleg is a gyufakészítést." Tehát a kereskedőpár gyára tovább­ra is a belvárosban maradhatott a felülvizsgálat után. Hilscher saját ügyében beadott levelének viszont hatása volt arra, hogy a tanács ismét felülvizsgáltas­sa a gyufagyártó helyeket, így Blauhorn és Katzler gyárát is. Ezt az újabb tűzrendészeti ellenőrzést Hauer Dániel helyettes városkapitány és Spies János, mint tanácsnok végezték, és erről írásban számoltak be a ta­nácsnak 1847. augusztus 30-án. A jelentésben az érintett gyárra ez vonatkozik: " ... Katzler és Blauhom társas gyufa készítése Lammer József negyedmester úr házában két a végett kibérelt szobában gyakoroltatik, holis a vizsgálat alkalmá­val egy férfit és 5 leányt dolgozni tapasztaltunk. A férfi különössen dolgozik az egyik szobában és pedig asztalos foglalatosságban, a másikban pedig a Leá­nyok a gyufa összerakásával, bemártásával, papiros hüvelybe, utóbb fa ládács­kákba rakosgatással vesződnek, mind az ami egy-egy nap megkészül, ugyan­azon nap Blauhom Györgynek beboltozott magazinumába álttétetik. A gyufák készítéséhez szükséges Phosphor vízben tartatik. Végtére a leányok szobájában egy hordó víz gyulladás esetére készen tartatik."
Ebből tudjuk, hogy Blauhomék gyufagyára 1847-ben még zavartalanul dol­gozott. Az egy műszakban lévő 6 főnyi személyzet nem igazán utal valódi gyár­ra, mint láttuk, ekkor Pesten már több száz főt foglalkoztattak a gyufagyárak, viszont megtudtuk, hogy az Irgalmasok utcájában lévő bérleményt nem hosszab­bították meg, új telephelyet találtak, és áthelyezték gyárukat Lammer József negyedmester házába, amely a József utca 20. szám alatt volt.
A gyufagyártás befejezéséről pontosabbat már nem sikerült megtudni.
Blauhom jó nevű pécsi vállalkozó-kereskedő, nemzetőr lett, de 1848 novembe­rében kérte leszerelését, és 1850-ben a városi tanács igazolást adott, hogy a Kossuth revolucióban nem vett részt, így nem valószínű, hogy a gyártás meg­szűnésének politikai oka lett volna. A gyártást és az eladást jól megszervezték, Blauhom György kereskedő házában lévő raktárból tudtak nagyobb mennyi­ségben is szállítani. Ezt a házat sajnos nem tudtuk azonosítani. Valószínű, nem azonos a Király és a Mór utca sarkán álló hajdani Blauhom-házzal, amely ak­kor Blauhom Mihályé volt.

3. Hilscher Ignác gyufagyára (1845-1849)

Spies kapitány jelentésében Hilscher Ignác gyára is szerepelt, hiszen a tanács 1845. április 14-én tartott ülésén neki is megtiltotta a gyufák gyártását, és a külvárosba javasolta áthelyezni a tűzveszélyes tevékenységet. Hilscher Ignác április 8-án kelt folyamodványában szintén engedélyt kért gyufagyárának fenn­maradására, amelyet április 18-án tárgyalt meg Pécs város tanácsa. Hilscher az alábbi kérelmet nyújtotta be:
"Tekintetes Nemes Tanács!
Honi gyáriparunk előmozdítása végett a jelenben mindenütt sikeres előlé­pések történvén, amennyire csekély erőm és tehetségem engedék, egy gyufa gyár felállításához szükséges előkészületeket megtevén és a gyártást próbául meg is kíséreltem. - A siker czélszerűnek mutatkozván, elhatározott szándé­kom és akaratom a műipar eme ágában egy gyárat felállítani. - Miután pedig ennek eszközlése végett a Tekintetes Tanácsnak is engedelme és jóváhagyása szükséges volna, kötelességemnek tartottam, eziránti jelentésemet megten­ni, egyszersmind pedig alázatosan megkérni, miszerint a gyártás további foly­tatásához kegyes enged elmét megadni méltóztatna. - A gyártás megkísérté­se saját lakomban történvén azt tovább is ott kívánom folytatni. Részemről minden szükséges elővigyázat megtétetett, melly bármely történhető vesze­delmet is lehetetlenné tesz. Kérésem megújítása után tisztelettel maradok a Tekintetes Tanácsnak legalázatosabb szolgája 1. Hilscher kalmár" Hilscher gyáráról a Spies jelentés így emlékezett meg:
" ... Hilscher Ignác gyára pedig is bátorságban vagyon, és nála a felvigyázat szinte oly pontos, a kész gyufák pedig E Vészits Imre úr házában bolthajtásos raktárban vass ablak és ajtó alatt tartatnak. Veszélytől ezen gyáraknál tartani nem lehet, miután a kész gyufák, a gyárból azonnal elhordattatnak, s ott ha a kénkövezésnél néhány ráma mégis meggyulladna, a felvigyázat olyan, hogy ilyenkor a víznek mindig elegendő mennyiségben való késztartása miatt, min­den további veszedelem nélkül azonnal eleje vétetik ... "
A szemelvényből levonható egyik fontos következtetés az, hogy a farámákba (keretekbe) erősített több száz gyufa­szál együtt került olvasztott kénbe már­tással a kénnel átitatásra, és ezt tekin­tették tűzveszélyes műveletnek, mivel a kén megolvasztásához tűzre volt szükség.
Foszforról nem esett szó, de nyilván hasonló eljárást folytattak, mint Blauhom-Katzler gyára. Hogy Hilscher a technológiát hol sajátította el, arról nincsenek adataink.
Az 1845. évi május 6-i tanácsülés en a jelentést tudomásul vették, és meg­hagyták a számvevő hivatalnak, hogy Hilscherre a gyufagyártásért adót ves­sen ki. Ez a gyufagyár is engedélyt kapott a működésére. Erről a május 6-i tanácsülési jegyzőkönyv egy kivonatán ez olvasható: ,,A fentebbi kegyes meg hagyásának következtében ide ./. alátsatoltatik a gyufák készíttéstől eredendő adó, mely az adózó pénztárak bevé­telbe adandó 2 fr -ott pengőben" írta rá a számvevő. Sajnos a melléklet, amely­ben nyilván a részletek, talán a gyufagyártásból elérhető haszon számítása volt, nem maradt meg.
A Hilscher-gyár további működéséről keveset tudunk. Az megállapítható, hogy Hilscher kalmár 1846-ban csődbe ment. A tanács előtt 1846. április 15-én je­lentette be fizetőképtelenségét. Ekkor minden vagyonát zár alá vették, és össze­írták Patkovits tanácsnok közreműködésével. A csődper lefolytatásáról szá­mos irat áll rendelkezésre, de ezekben gyufagyártásról, vagy legalább vegyszer vásárlásról nincsenek adatok. Hilscher 1847-ben hitelezőivel kiegyezett, és a tanács a vizsgálatra lefoglalt számadásait és levelezését visszaadta.
Hilscher a gyufagyártást talán meg sem szakítva folytatta, mert a tanácsnál bepanaszolták, hogy gyufái meggyulladtak. A tanács azonnal határozatot ho­zott, hogy a gyufagyárat a városon kívülre kell telepíteni, addig a további gyufakészítéstől eltiltják. A sérelmes intézkedés megváltoztatására Hilscher levelet intézett a tanácshoz. Ebből is a gyufakészítés sok érdekes részlete ol­vasható. Ez így hangzik: " 2893 szám alatt hozott határozat következtében, azok bépanaszoltatásomra, mintha éjjel 11 órakor lakásomban a gyufák meg­gyulladtak volna, amit tagad ok, hanem csak a villónak /:phosphor:/, mivel abból a víz kiszáradt, ártatlan gőze volt, mi ha már mint nálam a pincébe át nem gyújt, csak magában kipárolog, ... feladatásom igazságtalanul és ala­csony bosszúból történt ... igen fájdalmas az, hogy én, ki szinte e városnak oly polgára vagyok, szinte ebbéli készítményemtől úgy adózok mint más és én a város végire utasíttattam ... de ha úgy állana is, mint én ártatlan bevádoltat­tam, hogy a gyufák gyulladtak volna meg légyen, hiszen ezeknek gyulladásá­tól a város végén a szalmatetők közt sokkal előbb várható lenne a szerencsét­lenség, mint a város közepin, hol minden háznak födele tűz menten áll és atyám kinek házában az ő felügyelete alatt készittettek, sokkal vigyázóbb, mint hogy tulajdon kárával mások is károsíttassanak. Mindezeknél fogva ese­dezésem oda járul, ha fentebbi okaimat méltó figyelembe véve, mint hogy kirótt határozatként vádoltatásom csupa koholmányból ered, nékem tovább is, mint a többieknek, kik ezen gyufákat készíték a városba tulajdon atyám házába ki minden eredő vagy csak gyanítható kárért kezeskedik, nehogy en­nek üzlete mellett kereskedésembe csorbulást szenvedjek, gyufák készítését kegyesen megengedtetni kérem ... "
A levélre utal az irattári mutatókönyv rövid bejegyzése, mely szerint Hilscher Ignác gyufáinak a városban lévő házában készíthetésére magának engedelmet adatni kér - megadatik. Tehát az öntudatos polgár alighogy a csődből kilábalt, méltatlan helyzetben érezte magát a vád miatt, és kérte a tanácsot rendelkezésének megmásítására, amelyet meg is kapott, viszont ennek a levélnek a hatására indult meg egy újabb, minden gyufagyárra kiterjedő tűzrendészeti felülvizsgálat, amelynek Blauhomékra vonatkozó részét már ott ismertettük. A jelentés Hilscher gyárá­ra vonatkozó része pedig a következő: " Hilscher János negyedmesternek is háza megvizsgáltatott. Mellyben azonban most gyufát nem készítetnek, mind az neki ... megtiltatott, míg magának a városon kívül tűzveszélytől végképp ment gyárat fel nem állítand. Mivel mégis ezen határozatot részére igen terhesnek, a mostani házat pedig gyufa készítésére alkalmasnak véli, megkérte alulírottat, hogy háza állapot járul jelentést tegyek, mely megkeresésnek engedvén mond­hatom, hogy Hilscher Jánosnak a gyufa készítésére használt s továbbra is hasz­nálni kivánt szobája a konyhával semmi összeköttetésben nem áll, s stukato­rozva van. Azonban olyan beboltozott, s minden tűzveszély elleni kamrával nem bír, amelyben a már készített gyufákat bátran lehetne tartani, annálfogva míg ilyet nem készítend, a tilalmat fenntartatni alázatosan vélem ... " Írta 1847. augusztus 30-án Hauer Dániel. Tehát Hilscher gyufagyártását felfüggesztették, . míg a tűzbiztos tárolást meg nem oldja. A hivatalnok korábban említett bejegy­zését az irattári mutatóban: "megadatik", csak úgy értelmezhetjük, hogy Hilscher a kifogásolt raktározást megoldotta, csak ezt talán szóbeli jelentéssei nyugtáz­ták, mert újabb felülvizsgálatról nincsen adat.
A Hilscher-féle gyufagyár is foszforos gyufát állított elő, mégpedig olyat, amelynek a fáját kénezéssel tették könnyen meggyulladóvá. A gyufakészítést 1845-től előbb saját házában kezdte, ahonnan a kész gyufákat Vészits Imre házába sz állították. Mivel a csődben a házat elvesztette, a gyártást apja, Hilscher János negyedmester házában folytatta 1847-ig, amikor a tanácsi ti­lalom miatt megszakította, de 1847 szeptemberében már dolgozhatott. Csak ezt az utóbbi gyártási helyet lehetett azonosítani. A Hilscher-ház a mai Má­tyás király u ll. sz. alatt volt. Hilscher János negyedmester 1825-ben vette, és 1856-ig, haláláig bírta.
A gyártás pontos befejeződését nem tudjuk megállapítani. 1849 elején még valamilyen tevékenység folyhatott, mert 1849 februárjában Csorba János és Dobos Jakab kérelmet nyújtottak be a tanácshoz azért, hogy Hilscher Ignácot a házában folytatott gyufakészítéstől tiltsák el. 38 Hilscher Ignác neve szerepelt azok névsorában, akiket általános bűnbocsánatban nem részesítettek. Javait összeírták és zár alá vették. Üzletét 1849. június 5-én bezáratták. Felesége saját tulajdonjogára hivatkozva, és apósa jótállására támaszkodva a boltot rövidesen kinyithatta. Ekkor már gyufagyártásról nincsenek adatok.

4. Ferenczfy Ignác gyufagyártása (1845-1847)

Pécs Város Tanácsának 1845 április 14-i ülésén Spies kapitánytói már ismertté vált Ferenczfy Ignác gyufagyártó tevékenysége. A többi gyárról felülvizsgálat és jelentés készült, de Ferenczfy műhelyéről nem. Talán azért, mert a tanács a "vá­rosban benti", tehát belvárosi gyufakészítést tiltotta meg az első értesülés nyo­mán. Mivel Ferenczfy a Szigeti külvárosban tevé­kenykedett, ezért ezzel nem foglalkoztak, viszont 1847 -ben a Hauer-féle jelentés már kitér Ferenczfy gyufáira is, aki " ... a gyufákat önnön szállásán, azaz Szigeti külvárosban Nehr Imre szakács házában, minden vidéki ember segedelme nélkül egyedül maga készíti a pitvaron és a szobába, de ennél na­gyobb mennyiség soha sints, mert mihelyt 1-2 fo­rint árát készít, azonnal gyermekei által százanként hordatva elárulja és ezen foglalatosságból tartja magát és 9 gyermekét. A phosphor itt is VÍzben tartatik. Miután azonban most Szent Mihályra on­nan kiköltözend, meghagyott néki, hogy boltozott quártélyt fogadjon"   . Negyedikként a Szigeti külváros ban Neer, vagy Nehr Imre szakács házában (1847-ben a Szigeti Gyufaárus lányka  Külvárosban 55. számon szerepelt, 1849-ben 50. számon) családi vállalkozásban készítette Ferenczfy a gyufáit, alkalmazott nél­kül. Ugyanolyan foszforos gyufát állított elő, mint a többiek, viszont míg Blauhornék üzemében 5 leány és egy férfi képviselte a munkás gárdát, ezt Ferenczfy játszva ki tudta állítani 9 gyermekéből. Úgy véljük, aligha termelt nagyságrenddel kevesebbet a korábban leírt "gyáraknál", legfeljebb gyermekei a kereskedelem hasznát is a családi kasszába gyűjtötték, miután nagy részét ők hozták forgalomba az utcákat járva és gyufát árulva, miközben felidézték a kor szegény gyufaárus leánykájának képét, amelynek története sok könnyet facsart ki a hölgyvilág érzelmesebbjeinek szeméből. Ez persze mit sem változtatott a gyermekmunkát megkövetelő rideg világon.
Mivel Ferenczfy neve sem fordult elő többé, ezért lakásváltoztatása után vagy felhagyhatott a gyufakészítéssel, vagy olyan szerény méretekben folytatta to­vább valamelyik külvárosban, hogy a város nagyhatalmú tanácsa nem foglal­kozott többet vele.

Összegzés

Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy Pécs város polgárai is igyekeztek lépést tartani a korral, hiszen a gyufakészítés mégiscsak szokatlan művelet a kereskedők között. Érdekes a gyufagyártás engedélyezéséért folyamodó kereske­dők indokolása, amelyben egyik fontos érvük vállalkozásuk létrehozásában, a honi ipar fejlesztése iránti hazafiúi kötelességük teljesítésére való hivatkozás volt.
1845 és 1848 között négy helyen folyt gyufakészítés a városban, amelyről tudomásunk van.
Nyilván Pécs közlekedési elzártsága is hozzájárult a kis gyáracskák verseny­képességéhez, mivel a nagy pesti és bécsi gyufagyárak olcsóbban tudtak óriási mennyiséget gyártani, de azt hajóval Mohácsra kellett hozni, és onnan még Pécsre fuvarozni, ami nyilván növelte az árakat. A pécsi foszforos gyufát gyártó üzemek 1848-tól már nem adtak életjelt ma­gukról, így nem tudjuk pontosan, mikor szüntették meg a gyufakészítést. Elkép­zelhető, hogy amikor 1848-ban beállt a hadiállapot Magyarország és Ausztria között, a foszfor és a kén beszerzése a gyufákhoz hamarosan lehetetlenné vált. Az elnyomatás éveiben pedig a politika igazán nem kedvezett a vállalkozó szel­lemnek, különösen akkor, ha tűz- és robbanásveszélyes portékát akart előállítani.
A baranyai iparfejlődésről bekért jelentések rendre még azt is elhallgatták, ami valóban működött, ezért az ilyen szerényebb vállalkozásoknak érthetően semmi nyoma nem maradt. Sajnos, tárgyi emlékeire sem sikerült rábukkanni, csak ez a néhány szerény levéltári irat emlékeztet a pécsi iparosodás kezdeteiből, egy különös iparág megtelepedésének első lépéseire, amely sajnos hama­rosan megszűnt.
Érdekességeként érdemes megjegyezni, hogy Pécsett gyufagyár alapításá­nak szándéka még egy alkalommal felmerült. Az újpesti gyufagyár 1893-ban szándékozott itt gyárat létesíteni. Úgy tervezték, hogy 1000 darab 50 forintos névértékű részvénnyel biztosítják a gyáralapításhoz az alaptőkét, de az ügy elakadt, több hírt nem sikerült találni róla.40 A világháború után, 1945-ben a szükség felélesztette, és újból folyt szerény mértékben Pécsett gyufakészítés. Az Ott borkereskedő cég Báthory utcai házában gyártottak gyufát egy rövid ideig, amelyet >Meteor< névvel hoztak forgalomba.