I. Mi a szappan és hogyan készül?

A szappan eredetileg a természet egyik különös ajándéka. Használatának kezdete a múlt homályában vész el, hiszen azokat a növényeket, amelyek ma­gasabb szaponin tartalmuk miatt vízzel összedörzsölve jól habzanak, már évez­redek óta ismerik, és szappanként használják. Az ókorba nyúlik vissza az állati zsiradékból fahamuval készített szappan ismerete is. Eddigi legkorábbi leírását Galenusnak köszönhetjük. Az idősebb Plinius szerint a germánok és gallok már állítottak elő szappant, de a rómaiak nem.
A fokozatosan kifejlődött szappanos ipar (smigmator, saponarius, Seifensie­der), évszázadokig a gyertyagyártással (lumin arius, Kerzengiesser, Lichtzieher) társult, hiszen az állati faggyú, állati zsiradék volt mindkét iparcikk gyártásá­nak legfontosabb alapanyaga.
A középkorban már a céhszervezet keretei között működött a szappanfőzés mestersége. Az első ismert adat Augsburgból származik, ahol 1334-ben már működött céhük. A gyáripar kialakulása után fokozatosan elsorvadt a házi szap­panfőzés, hiszen a nagyipari termék jobb és olcsóbb volt a házilag előállított­nál. A céhes szappanosok, szappanfőzők, gyertyamártók a céhek megszűnte után is megtartották műhelyüket, közülük a legrátermettebbek ezt a műhelyt üzemmé, sőt némelyek gyárrá fejlesztették, és már nagyipari körülmények kö­zött folytatták a szappangyártást.
Szappan tulajdonképpen akkor keletkezik, ha állati vagy növényi zsiradékot alkáli lúggal kezelnek. A zsír zsírsavakra és glicerinre bomlik, majd felveszi az alkáliát. Ha az ún. elszappanosítás nátronlúggal (lúgkővel, NaOH) történt, ak­kor nátriumot kaptak, ezek a nátronszappanok, ha kálilúggal (KOH), akkor káliumot, ezek a káliszappanok.
Ha kevés oldott ásványi sót tartalmaz a víz (lágy víz, esővíz), akkor a szap­pan könnyen oldódik és jól habzik. A szappanhab testünk bőrfelületére vagy a textilanyagok szálaira tapadt zsírokat és azok szennyezőit finom cseppekre oszlatja szét, ezeket a mosóvíz magával tudja ragadni, így eltávolíthatók. A szappanfőzésnek számos apró fortélya alakult ki, amelyeket a különböző receptekből sem lehet mindig nyomon követni, hiszen a bevált fogásokat, becses szakmai titokként őrizték, de lényegük azonos volt. Egy 1797-ben megje­lent recept szerint "Jó szappant tsinálni" úgy lehet, ha a faggyút hamuzsírból és mészből keletkezett kálilúggal összefőzzük. " ... 16 mértze hamut áztass meg vízben, ... utána végy egy mértze oltatlan meszet és tedd a megáztatott hamunak közepébe, önts egy fele dézsa vizet a mészre ... hadd álljon, majd kavard öszve egymással." A szilárd részt szitán vagy vásznon felfogva a szűr1et lesz a szükséges lúg. Ebből egy kantát " ... az üstbe tégy, vesd bele a 26 font faggyút is, mellyet először meg kell aprítani és mind hadd forrjon három óráig, de szüntelen kavarni kell, hogy ki ne fusson ... tégy bele egy negyed rész font sót és forrald addig, még a lúg és a szappan el nem válik. .. utána merd le a lúgot felyül, a szappant pedig egy különös edénybe, még az üst egészen kiürül, e meglévén tégy ismét friss lúgot az üstbe, bele vetvén abba a kimeregetett szappant, hadd forrjon egy kevés ideig. Akkor egy negyed rész font sót és főzd újra együtt még a lúg és szappan egymástól elválik. Végre végy egy asztal fiókot, melyen jukak vagynak által fúrva, abba tégy egy ruhát és meregesd fölé a szappant ... hadd hűljön meg éjtszaka és más nap táblákra metélheted."
Nos ez a recept nem más, mint a zsírsav helyben gyártott kálilúggal történő kezelése, és konyhasóval a keményebb nátronszappan kiválasztása. Nagyon hasonló eljárást követett a híres debreceni szappanos céh főzési technológiája is, de ők a környéken lévő szikes tavaknál söpört sziksót (szódát) használták lúgként. Ebből mésztejjel nátronlúgot kaptak, amely a szappanosí­tást végezte. " ... Hazánkban a legjobb szappany a' Debreczeni, mivelhogy ezen' tájékon a' széksónak (soda, natrum) nagy bősége vagyon ... "
Így mosószappant lehetett gyártani. A jobb minőségű szappanhoz már legtöbbször zsiradékként kókuszzsírt, szezám-, ricinus-, repce- vagy pálma olajat használtak.
A jó minőségű pipereszappan előállításához tehát először is kiváló minőségű, tiszta nyersanyag szükséges, de az elkészült szappant utána még többszöri tisztításnak is alávetik. Ilyenkor a szappant előbb forgácsolással aprítják, hogy könnyebben kiszáradjon, majd ezt összetörik (pillirozás), illatosítják, festik, végül rudakba vagy formákba sajtolják.
A XVIII. században híresek voltak az alicantei és cartagenai, velencei, marseillesi és touloni illatosított pipere szappanok.

II. A pécsi szappanos céh

A szappanos ipar ott tudott jelentősebben kifejlődni, ahol a nyersanyagok, különösen a természetes szóda (sziksó), vagy nagy erdőségek miatt az olcsó fa hamuzsír főzésre rendelkezésre állt. Baranya tulajdonképpen egyikhez sem tartozott. Hamuzsírfőzést ugyan folytattak Pécs környékének erdeiben is, de közel sem olyan mértékben, mint a felvidéki vármegyék erdőségeiben. Csak példaként említjük, hogy 1841-ben a vajszlói uradalom meghirdette az égetési jog bérbeadását. Ezért ebben a térségben a céhes ipar elsősorban csak helyi fogyasztásra gyárthatott szappant.
Baranyában csak Pécsett működött szappanos céh, legfeljebb egy-egy tagja dolgozott a megye más hely­ségében, de mindezekről igen keveset tudunk. Mivel tárgyi emlékek a helyi céhtől nem marad­tak, de hasonlóak lehettek, mint bárhol az ország­ban, bemutatunk egy nyeles merő edénykét tartó szappanos mestert a debreceni céh behívó táblájá­ról (1791), a Kassáról (1784) származó táblán pe­dig alul rozettákkal díszített szappan látható, fölöt­te egy köteg gyertya van elhelyezve.
Míg Debrecenben 70-80 fő dolgozott ebben az iparban, Pécsett legfeljebb 8-10 mester, a műhely­hez tartozó néhány legénnyel és inassal.
1806-ból csak gyertyamártókról van adat, akik feltehetően a szappanosokkal alkottak közös céhet. Egy nyomtatott bizonyságlevelet őriz a Nemzeti Mú­zeum. 1813-ban a városban 48 céh működött, de szappanosok nem szerepeltek közöttük. A pécsi szappanos ok céhlevele, amelyet a királytól kaptak, 1824-ből származik, de csak egy német nyelvű másolata ismert. 1828-ból a szappanos céhet 7 mester képviselte. Egy első osztályú és 6 harmadik osztályú mester. 1831-ből a következő szappanosokat ismerjük:
Langer Hyeronimus, Czettner Ferenc, Pentzeleitner (!) János, Korbusz (v. Korbus) Mihály és Puttzer Mihályné özvegyi jogon.
1833-ban 663 mester, 712 legény és 317 inas, összesen 1692 iparos dolgo­zott Pécsett. Ebből a szappanos céhet 8 mester, 5 legény és 4 inas, összesen 17 iparos képviselte.
1835-ben egy Heilmann Gáspár nevű mohácsi szappanos nyújtott be kérel­met a Helytartó Tanácshoz.
A pécsi szappanos céh számos panaszos levéllel ostromolta a megye hatósá­gait, amelyekben mindig ugyanaz a panasz: a helyi mészárosok drágán és rossz minőségben adják a faggyút a szappanosoknak (1831, 1834, 1835, 1841, 1849 évekből).
1840-1850-ben Putzer Ferenc szappanos a Szigeti külváros 4. sz. alatt az 1840-1848 közötti adóösszeírásban, talán Putzer Mihály fia? Vit Ferenc a Bu­dai Külváros 267. számú házból adózott 1842-1849 között. Korbus Mihály a Belváros 225-ben lakott 1842-1843-ban. Schmidt János a Belváros 553. szám alatt szerepelt 1842-1843-ban. Gách József a Budai külvárosban, 241. számon, szintén 1842-1843-ban.
Heindlhofer József neve 1842-ben bukkant fel egy levélben. Mint siklósi szappanos 4 font gyertya és 6 font szappan árát kérte megfizetni, amelyet a helyi selyem-gombolyítónak szállított. (A gyertya fontja 36 krajcár, a szappané 30 krajcár volt akkoriban). 1846-ban egy Heindlhofer nevű szappanos legény Pécsett mesteri jogokért folyamodott. Ebből tudha­tó meg, hogy Heindlhofer József szappanos legény a mesterséget kitanulta, vándorlással öt évet töltött el, Pécsett szeretne letelepedni, és ún. sztearin gyer­tya-gyárat felállítani (Nevét esetenként Haindel­hoffer alakban is írták.) A pécsi szappanos céh úgy nyilatkozott, hogy így is elegen vannak, a pécsi kö­zönséget szappannal és gyertyával el tudják látni. Továbbá a kérvényező vándorló könyvét is gyanús­nak találták, ezért a kérelem elutasítását indítványoz­ták a pécsi tanácsnak. A városi tanács azonban nem fogadta el ezt a véleményt, és úgy látta, hogy a ván­dorló könyv rendben van, a legény bel- és külföldi műhelyekben ügyesen dolgozott, a jelenlegi kilenc pécsi mester közül egy élemedett korú, egy pedig nem űzi mesterségét. A város növekszik, ezért kell az iparos. Ha a céh által feladott remeket sikeresen elké­szíti, mesterré befogadja a város, nyilatkozott a tanács. A céh-remeklés nyilván sikeres volt, mert a nevezett mestert 1848-ban már a Szigeti külvárosban, a 17. szám alatt találjuk.
1848-ban az összeírások 9 mestert, 8 legényt és 1 inast tartalmaztak. 1852-ben Büchel (vagy Bükel) Miklós, 1836-ban született szappanos legény kérte vándor-könyvét, amelyből az is kiderült, hogy Baranyában szabadult.
1853-ban Kóbor János tanácsnok jelentette a tanácsnak, hogy Pécsett egyes céhek, így a szappanosok is jogosultak vidéki mestereket felvenni, azoknak ta­nítványait szerződtetni és felszabadítani. Ugyanekkor a mesterinasok jegyzé­kében Putzer Miklós pécsi és Gundi Sándor kaposvári születésű szappanos ina­sok neve szerepel. Ekkor 168 céhes inast tartottak nyilván, és ebből mindössze két fő készült a szappanfőzés mesterségére.

III. A Heindlhofer-féle szappangyár

Úgy látszik, a városban letelepedet szappanos céhmesternek sikerült gyöke­ret eresztenie, műhelye a céhek megszűntetése után is megmaradt, sőt még fejleszteni is tudta. A cégiratok tanulsága szerint ugyanis 1876. április 24-én átadta fiának a cégvezetést, és ezt bejegyeztette az egyéni cégek nyilvántartá­sába. Ezért a Heindlhofer József tulajdonát képező szappangyárát a továbbiak­ban fia, ifjabb Heindlhofer József cégvezetőként jegyezhette. Ugyanebben az évben Siklóson egy másik, bizonyos Heindlhofer Antal sikló­si lakos szerzett telephelyet, és az mint szappanos üzlet került a nyilvántartásba. Tehát a szappanos család siklósi ága is tovább dolgozott, és ezt a siklósi céget csak 1891. június 5-én törölték, mint megszűntet a cégjegyzékből.
Időközben, 1881-ben a pécsi cég nevét újra feljegyezték a céglajstromba, de ez semmi változást nem jelentett. Csak a cégszerű aláírást rögzítették magyarul, ifj. Heindlhofer J. és németül leírva, J. Heindlhofer jun. Ez lett a pécsi szappangyártó üzem, amely hamarosan pipere- és mosószappan gyárként működött, de tíz év múlva megszűnt, ezt a tényt viszont csak 1891. július 10-én jegyezték be a céglajstromba. Mivel a Schützer szappanos-cég története Pécsett 1888-ban azzal kezdődött, hogy átvették Heindlhofer gyárát, és ezt az átvételi időpontot jegyezték be a cégjegyzékbe is, alighanem a Heindlhofer-cégnek csak a tényleges törlése késett, mert erre csak 1891-ben került sor. Az üzem átadása már 1888-ban befejeződött. Tehát a már fél évszázada e helyen működő szappanos céget, amelyet két generáció alatt műhelyből gyárrá fejlesztett a család, továbbra is a szappaniparban tevékenykedő vállalkozó folytatta.

IV: A Schützer-szappangyár

A Schützer család szappanos mestersége Veszprémben kezdődött, ahol Schützer Adolf az 1830-as évek elején szappangyártásba fogott. Termékeivel a környék vásárain is megjelent, és ezért rövidesen ismertté váltak a Schützer szappanok egész Veszprém megyében. Középső fia, Schützer Samu Szigetvárra költözött, ahol 1879-ben szappangyárat alapított és üzemeltetett. Eredményes működését bizonyítja, hogy 1888­ban áttette telephelyét Pécsre, ahol átvette a Heindlhofer-féle "mosó- és pipere szappangyárat. Még abban az évben részt vett a Pécsi Országos Kiállításon, ahol a vegyészeti ipar területéről ketten, Sipőcz István gyógyszerész és Schützer Samu állami ezüstérmet nyert. (Ez az állami ezüstérem akkoriban a legrangosabb állami elismerésnek számított.) A bemutatón látottakról a szemtanú így számolt be: " ... A kiállítási helységbe belépvén Schützer S. pécsi szappan-gyáros impozáns kiállítványa gyakorol reánk kellemes benyomást. Óriási négyszögű talapzaton (a négy sarkán 4 oszloppal) 1 és 1 öl magas gúla ez, tetején nagy gömbbel. Az egész alkotmány szappanból van, a négy sarokoszlop tetején pedig üveg tartó­ba faggyú, kokusolaj, glyczerin és riczinusolaj. A mosó és mosdó szappanok minden faja föltalálható itt, igen csinos kiállításban ...
A pécsi szappangyáros 1898-ban Kállai Béni közös pénzügyminiszter megbí­zásából megalapította Szarajevóban a legelső boszniai szappangyárat, amelyet nyolc évi működtetés után adott át az ottaniaknak. (Ez a gyár az 1930-as évek­ben még működött.)
Magyarországon a szappan- és mosószeriparban a külföldi verseny, különö­sen az osztrák igen erős volt. A hazai piacon a külföldi cégek által lefolytatott, akkoriban még eléggé szokatlan reklámhadjárat olyan eredményes volt, hogy hatására észrevehetően visszaesett a magyar szappan iránti kereslet, és ezzel a szappangyárak termelése. A hazai szappanosok összefogására, a hazai terme­lés szervezettebbé tételére, és a külföldi verseny elleni védekezés összehango­lására volt szükség. Ezt sikerült megteremteni, amikor Schützer Samu szorgal­mazására megalakították a Magyar Szappangyárosok Egyesületét, aki ebben kifejtett sokévi munkája és érdemei elismeréséül az egyesület elnöki tisztét is évtizedekig betöltötte. Hasznos lépésnek és eredménynek tartották, hogy az egyesületbe sikerült bevonni az Erdély és Horvát-Szlavónia területén működő szappangyárosokat is.
Schützer tanult a külföldiek módszereiből, mert különböző szappanféleségeit a helyi és országos sajtóban, turisztikai, városismertető és egyéb kiadványokban rendszeresen reklámozta. Arra is nagy gondot fordított, hogy a közreadott reklá­mok érdekesek legyenek, jó ábrákkal hívják föl magukra a figyelmet, hiszen szá­mos rajzos hirdetését a híres pécsi képzőművésszel, Gábor Jenővel terveztette.
Mindezek mellett gyárát folyamatosan fejlesztette, újabb gépekkel szereltette fel, de nagy súlyt helyezett arra is - és ebben példát is mutatott -, hogy az áru eladásának legbiztosabb feltétele az állandó jó minőség legyen. Erőfeszítései nem voltak hiábavalók. A magyar szappanipar képes volt felvenni a versenyt a külföl­di cégekkel, és a gyáraknak a termelésben bekövetkezett visszaesést is sikerült megszüntetni. A szakminisztériumnál 1905-ben kijárta, hogy a szakma a víz­üvegre szállítási kedvezményben részesüljön, majd az ipari só vásárlásához álla­mi kedvezményt kapjon. Mivel Tisza Kálmán miniszterelnököt is sikerült meg­győznie, Schützer közreműködésének lett az eredménye, hogy a szappanosok a glicerin-szappan gyártásához szükséges szeszt és cukrot adómentesen vásárol­hatták. Ezért és ekkor kezdtek Magyarországon denaturált szeszt gyártani.
Az 1907 -ben Pécsett megtartott nagyszabású országos kiállításon különös lát­ványossággal szolgált a Schützer-féle szappan-pavilon, ahol Frigyes főherceg ala­bástrom-fehér mellszobrát mutatta be a nézőknek, természetesen Schützer-féle szappanból. Úgy látszik, ez a zsűrinek is tetszett, mert kiállítási aranyéremmel jutalmazták kiállított szappanjait, és a nem mindennapi "műalkotást".
1908-ban, a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara tisztújításakor az iparosok osztályának válaszmányi póttagja lett.
Schützer Sámuelnek két fia volt. Mind a kettő atyja szakmáját választotta, és ebben képezte magát. Pál, az idősebb külföldön tanulta a modern szappan­gyártást. Bejárta Svájc, Németország és Franciaország nagyobb szappangyára­it, majd Amerikába ment, hogy az ottani módszereket is megismerje. A másik fiú, Gyula itthon maradt, és atyja cégének kereskedelmi részlegénél tevékeny­kedett.
A cég több ízben jelentett be a kamaránál valamelyik termékére védjegyet. A Zsolnay által ismertté tett "öttorony" védjegyet 1910-ben választották, és az öttorony-szappan az egyik legsikeresebb termékük lett.
Schützer Samu 1912. február 6-án Gyula fiát társul jegyeztette be a cégbe, és ekkor választották a >Schützer S. és Fia pécsi szappangyára megnevezést. Schützer Gyula is rátermett, ügyes kereskedő volt. Elérte, hogy az állami támogatásként beszerzett gépeket a kereskedelmi miniszter 1913. október 29-én a cég tulajdonába adta. Több­ször beutazta Magyarországot, hogy a cég üzletfeleit megismerhesse, és új ve­vőket is tudjon szerezni. A Balkán or­szágaiban is szívesen vásárolták a Schützer-szappant. 1918 márciusában Pécs törvényhatósági bizottsága a gyá­ros kérésére engedélyt adott a cégnek, hogy a város címerét használhatja. (Természetesen az engedélyezési díj le­fizetése után.) Rövidesen a céges leve­lek fejlécén meg is jelent a város címe­re. Az első világháború alatt, míg Gyu­la katonáskodott, apja vállára neheze­dett a cég minden gondja.
1921-ben Bosanski Brodban testvérvállalatot alapítottak, hogy a cég háború előtt megszerzett üzleti összeköttetéseit fenntarthassák. A jugoszláviai gyárat Pál fia vezette. Ezt követően 1923­tóI dr. Wessely Imre vegyészmérnök, Margit leányának a férje is belépett a cég­be. Először Schützer Samu együtt vezette a pécsi céget vejével, aki a gyár köze­lében, a Szigeti út 17. szám alatt lakott. Gyula pedig Budapestre költözött, és a Ferenc körút 1. szám alatt szerzett lakást.
1924-ben érdekeltséget szereztek Magyarország egyik nagyhírű illatszer és kozmetikai részvénytársaságánál, a budapesti Savoly Pipereszappan és Illatszer Rt-nél. Ennek teljes ipari és kereskedelmi vezetését átvették, és a gyárat is mo­dernizálták. Élére Schützer Samu a vejét állította, míg Gyula hazatért, és a pécsi céget vezette. A mohácsi csata 400 éves évfordulójára rendezett nagyobb sza­bású mohácsi iparkiállításon is kiállította termékeit, de díjat nem kapott, azt a mohácsi cég vitte el. 1929-ben megünnepelték a cég fennállásának 50 éves év­fordulóját, amelyhez többek között a város iparosainak lapja is gratulált. Schützeréknek a laphoz írt köszönőlevelét már a városcímer díszítette.
Schützer Sámuel 1931. július 8-án elhunyt, de a cég nevét nem változtatták meg. Az örökösöket sem jegyezték be a cégbe, mert valamennyien Schützer Gyula és Wessely javára erről lemondtak.
A 1930-as évek gazdasági válsága a céget is érintette. Az Esztergár Lajos által kidolgozott, és Pécs város által szervezett szociális támogatás rendszerébe úgy kapcsolódtak be, hogy évenként rendszeresen szappant adtak át az ínség­akció részére.
1935-ben növényi olajok és kencék gyártását vezették be. 1936-ban az újabb pécsi ipari kiállításon ismét részt vettek szappan-féleségeikkel, amelyért ezüst érmet nyertek.
1939-ben még megülték a cég 60 éves jubileumát, de utána már nehéz idők következtek.
1940-ben Wessely Imre a Károly csapatkereszt, a sebesülési érem és a bronz vitézségi érem birtokában kérte, hogy a céget az 1939. évi IV. t.c. korlátozó intézkedései alól mentesítsék, amit elutasítottak, mert nem mellékelte, hogy érdekeltsége a cégben kitől származik. Ezért 1942. szeptember 29-én a céget közkereseti társasággá alakították át "Kereső Pál és tsai, azelőtt Schützer S. és Fia szappan olaj és vegyi cikkek gyára" névvel. A cég bejegyzésnél csak Kereső Pál, özv. Schützer Pálné Panykó Zsófia és Schützer Gyula neve szerepelt, akik a hites könyvvizsgáló kimutatása szerint egyenlő részben voltak tulajdonosok. Ezzel a tulajdonosok 2/3 részben nem estek a zsidó vállalatokat sújtó korláto­zás alá, ennek igazolására azonban eljárás indult. Ebből tudható meg, hogy a család birtokában volt a Soroksári Mészhomok és Téglagyár részvényeiből 391 db és a Savoly Illatszer és Pipereszappan Gyárak Rt részvényeiből 5000 db. De bepillantást nyerhetünk a cég gazdag termékválasztékába is, mivel a gyárban mosó- és mosdószappant, tisztítószereket, gyertyákat, mécseseket, padlóviaszt, növényi olajokat, kencéket és kenceféléket, ablak­kittet, bőripari és textilipari segédanyagokat, bőrva­zelint, gépzsírokat, kocsikenőcsöt, szerszámolajat, padlóolajat és haj olajat, tejkrémet, vízüveget, lakko­kat, növényvédelmi szereket gyártottak és forgalmaz­tak. A beszerzett igazolások birtokában a hatóság 1942. július 15-én kiállított engedélye mentesítette az új nevű céget a korlátozások alól. (Kereső Pál ró­mai, Schützer Pálné görög katolikus volt). A családi érdekeltség fenntartására a létrejött új közkereseti tár­saság bérleti szerződést kötött a családdal. Ekkor a forgótőkét 100.000 aranypengőben határozták meg. A korra jellemző, hogy az értékét a mindenkori nagy­bani faggyú árában szabták meg. A háború befeje­zése után, 1945. július 19-én a cég régi nevét vissza­vette, és újra "Schützer S. és Fia szappan olaj és vegyi cikk gyára" lett. Kereső Pál 1946. november 18-án kilépett a cégből. A bejegyzéskor az "ismeretlen he­lyen tartózkodó" Schützer Gyula és fia, István cégta­gok érdekeit Pécs sz. kir. város által kirendelt gondnok, Kertész Károly képviselte.
A cégbíróság egyik beírása 1948. július 22-én kelt, amelyben a törvényszék elrendelte, hogy az előrenyomtatott cégnév alá bármelyik képviseletre jogosult személy aláírhat, ezek Schützer Gyula, Schützer István és Schützer Pálné. Ekkor ugyanis már Schützer Györgyöt letartóztatták, és 1948 júniusában a közel­látás érdekeinek veszélyeztetésében bűnösnek mondta ki a pécsi uzsora-bíró­ság I. 3964/1948 - 8 sz. ítélete. Ugyanis 3000 kg repceolajat használt fel enge­dély nélkül - kifejezetten a város kérésére -, a város szappanellátásának bizto­sítása céljából. Noha a "feketézés" vádja alól mentesült, nem sikerült rábizonyí­tani, hogy cselekedetét a minden áron való saját haszonszerzés vezette, mert az így előállított szappant hatósági áron, jegy ellenében hozták forgalomba, de a "fegyelmezetlen" tőkést példásan megbüntették. Két év és hat hónap fegyház­büntetést és öt évre szóló hivatalvesztést kapott. Ez utóbbi egyben a szappanos ipar gyakorlásától való eltiltását is jelentette. A pécsi államügyész indítványára azonban 1948. december 26-án, kegyelmi határozat alapján a hátralévő fegy­házbüntetést átváltották 10.000 Ft pénzbüntetésre. A határozat meg is érkezett 1949. január 27-én a pécsi közigazgatási hatósághoz, de Schützer Györgynek már nem sok haszna származott ebből, mert 1949-ben a cégbíróság végzésé­ben - az Iparügyi Miniszter 4791/1949. Eln. sz. megkeresésére - közölte, hogy a miniszter vállaltvezetőt rendelt a vállalt élére, és az összes eddigi bejegyzések érvényüket vesztik. A vállaltvezető 1949. április 21-én Hartmann Ferenc lett, ez volt az akkori államosítás "hivatalos" útja.
A cégtörténet befejezéseként a céget még abban az évben, 1949. november 1-én átkeresztelték >Pécsi Növényolaj-Ipari Nemzeti Vállalatnak a magyar köztársaság kormányának 361/1949. sz. határozatára kibocsátott alapító le­véllel. Igazgatónak Pintér Istvánt, majd 1950. május 4-től Seiden Pált nevezték ki. Időközben a Justus-féle Pécsi Olaj gyárat és a Mauthner-féle cég olaj gyártó telepét előbb "Norma" Olaj és Szappanipari N. V. néven szervezték meg, majd a pécsi részlegeket beolvasztották a Pécsi Növényolaj-Ipari Nemzeti Vállalatba. Az új cég a hajdani tulajdonos, Schützer S. és Fia céges papírján jelentette be a közigazgatási hatóságnak az olajipari cég megalakulását 1950. január 6-án. Az utolsó adat 1950. január 28-ból származik, amikor az új nemzeti vállalatot az iparlajstromba bejegyezték.
Ezután egy régi pécsi szappanipari cég, amely 1846 óta megszakítás nélkül ugyanezen a telephelyen, a szakmában dolgozott, 1888-tól a Schützer család tulajdonában folyamatosan fejlődött, híre és termékei nemcsak Pécsett, hanem szinte az egész országban, sőt a Balkánon és Ausztriában is ismertek voltak, végleg bezárta kapuit.
Mára a száz éves gyárépületeknek nyoma sem maradt. Hajdani állapotáról egy céges levél díszítése ad képet. Ma már csak a teljes lebontással eltüntetett gyárépület üres helye tátong.

V. Mecsek Pipereszappan és Illatszergyár Részvénytársaság

Pécs és Baranya nagyobbik része még szerb megszállás alatt, az anya országtól elszakítva küszködött a fennmaradással, amikor 1920. április 18-án Baranya és Bácska megszállt területéről összejött részvevők alakuló közgyűlésén, a fenti né­ven létrehoztak egy szappangyártó vállalkozást. A közgyűlésen 34-en vettek részt, és Kengyel Jenő elnöklete mellett kimondták a társaság megalakulását.
A társaság alaptőkéjét 1.000.000 koronában állapították meg, amelyet 2000 darab, egyenként 500 korona névértékű részvény fedezett. A részvény jegyzé­sekor a jegyzett tétel névértékének 50%-át kellett befizetni.
A megalakult társaság célja pipereszappan, borotvaszappan, illatszerek, koz­metikai és háztartási vegyszerek előállítása és forgalmazása volt. A céget a pécsi királyi törvényszék, mint az illetékes cégbíróság 1920 áprilisában be is jegyezte. A részvényesek között több szakmabéli is volt. Így Szigeti Endre szappangyártó, Stengl Ervin drogista, Götzl Károly és Friedrich Sándor gyógyszerész, Hay Sán­dor szappanos Zomborból. Az alakuló ülésen már 954 db, majd április 14-re összesen 2923 részvényt jegyeztek, ami jelentős túljegyzést mutatott.
A megválasztott igazgatóság tagjai voltak: Cégvezető: Szigeti Endre.
Tagok: Wallis ch Pál gabona bizományos, Gyenes Miksa kereskedő, Stengl Ervin dro­gista, Goldberger Jenő vegyész, Pápai Frigyes bőrgyári tisztviselő, Fehér Miklós okl. mérnök, Róth Pál, a Magyar-Francia Biztosító Társaság titkára.
A megalakulás után alig néhány hónap elteltével a cég két főrészvényese beje­lentette, hogy kilép a társaságból. Pogány Dezső, aki 200 részvényt vásárolt és Szigeti Endre, akinek 100 részvénye volt, és a cégvezetői feladatot is ellátta.
Ezek után rövidesen elhatározták a cég felszámolását. Időközben a város felszabadult a szerb katonai megszállás alól, és visszatért az élet az eredeti kerékvágásba. Az események valószínűleg közrejátszottak a társaság felszámo­lásában, hiszen Baranya felszabadulásával a bácskai vállalkozók országhatá­ron kívülre kerültek. Végül a részvényesek az 1922. december 19-én tartott közgyűlésen hagyták jóvá a felszámolást.
Az ekkor felvett leltár berendezett, technikai felszereléssel ellátott üzemet sejtet, még ha a mai értelemben nevezett gyártól messze is elmarad! A beren­dezéseket 462.500 koronára értékelték, amelyhez még további készletek tar­toztak mintegy 22.000 korona értékben: parfümök, festékek, viasz, szappan, só, gyanta, 100 láda, 439 db szappanhüvely, 777 db doboz, 5 db szappanforma.
A vagyonleltár szerint a bevétel 3.101.142 korona 43 fillér volt, míg a ki­adás összege 1.101.142 korona 43 fillért tett ki. Ezek alapján a felosztásra kerülő vagyon értéke 2 millió korona volt, amelyről úgy határoztak, hogy minden részvényt 1000 korona összeggel fizetnek ki. Ehhez járult még a fel­számolás kiadása 226.204 koronával. 1925-ben a felszámolás lezárását még gátolta, hogy az I. Maschmayer nevű holland cégnek a 100 holland forint tőkére és járulékaira vonatkozó követelésére indított pere még nem fejeződött be. A szappanos cég végleges felszámolása 1925. augusztus 26-án követ­kezett be, amikor törölték a céglajstromból.

VI. Bonyhai Lajos szappanfőző üzeme

A Debrecenből Pécsre származott szappanos mester, Bonyhai Lajos 1928. június 18-án kapott iparűzés gyakorlására engedélyt, miután a cégbíróság fel­vette az egyéni cégek jegyzékébe. Telephelye a belvárosban a Klimó u. 28 szám alatt volt, mivel az ún. "Magrini" -féle hideg eljárásra kért és kapott engedélyt a hatóságtól. 1928-tól a Majláth téri piacon szerzett árusítási helyet.
A mester halála után felesége, Stenge Gizella folytatta özvegyi jogon az ipart: "özv. Bonyhai Lajosné" néven bejegyezve. A szomszédok feljelentései nyomán, mivel áttért a főzésre is, felszólította a város hatósága, hogy telephelyét a város "bűzös övezetébe" telepítse át. Ezért 1942-ben megszerezte a Siklósi út 43. szám alatti ingatlant, amely a bőrgyár mellett, a Nagyárpádi u. és Siklósi u. találkozásnál lévő saroktelek volt. Az építkezés is nyomban megindult, amelyre a hatósági engedélyt 1942. április 20-án adták ki.23 A kis üzem a háború alatt végig, ha nehézségek árán is, de működött. Tanúsítja egy megmaradt levél 1944 januárból, melyben Lőrincz Lajos piskói kereskedő 20 kg mosószappan átvétel­ét igazolja és közli, hogy a korábban szállított 20 tucat pipereszappan egyenlő­re elegendő.
Szirtes György Légszeszgyár u. 14. szám alatti lakosnak a Hun u. 1. alatt volt egy faggyú-gyűjtő és -olvasztó telepe, amelyet 1944. szeptember 1-jén felszá­molt, és áthelyezte Bonyhainé Siklósi úti telepére, de 1944. november 27. óta már anyaghiány miatt nem üzemelt. Bonyhainé 1944. november 4-én a cégbíróság előtt megbízta fiát, Bonyhai Miklóst a cég vezetésével. A Pécsre érkezett front és a háborús események az ügyet hátráltatták, mert csak 1946. november 4-én jegyezték be az új cégvezetőt.
A szappangyártó üzem az államosítások évében, 1948-ban szövetkezetté ala­kulva kísérelte meg a fönnmaradást. 1948. május 18-án bejelentették a cégbí­róságnak, hogy "Mecsekaljai Szappan Vegyi-cikk és Enyv termelő és értékesítő Munkás szövetkezet" -et alakítanak. Aláírták: Gyenge Antal magántisztviselő, Müller Imre kereskedő, Gombos Sándor szappanfőző mester, Hoffer István és Joó Gizella gyári munkás. A szövetkezet Bonyhainé és társai tulajdonát képező üzemét három évre bérbe kívánta venni abból a célból, hogy az ott foglalkozta­tott munkások a megalakult szövetkezetben szappant termeljenek és értékesít­senek. Az áru eladásában és a nyersanyag beszerzésében közreműködő keres­kedők is beléphettek a szövetkezetbe. A szövetkezet legkisebb taglétszámát 25 főben határozták meg, és legalább egy üzletrész jegyzésévei lehetett belépni. Az üzletrészek értéke 100 Ft volt. Az alakuló közgyűlésen 27 üzletrészt jegyez­tek. Az alapítók: Gombos Sándor képesítéssel rendelkező szappanfőző mester, aki a felelős üzemvezető lett. Vörös Ferenc, Kovács György, Joó Gizella, Hoffer István, Stiefler Cecília, Mátrai Vilma, Wittmer Krisztina, Wittmer Anna, Gadó Mária, Orsovszky Györgyné és Gyenge Antal. Ezután az egyik tulajdonos, Bonyhai Miklós is jelentkezett, levélben kérte felvételét. A szövetkezetet a cég­bíróság 1948. július 6-án bejegyezte.
A szappanfőzés meg is kezdődött. Számítások szerint 1948 decemberéig össze­sen 6870 kg szappant gyártottak, de csak 3955 kg eladásáról voltak számláik. A hiányzó mennyiséget a jegyrendszer megkerülésével szabadon adták el. Erre törvényszéki vizsgálat indult, és 1948. december 1-jén a gyár leállt. A 7830/ 1948. sz. kormányrendelet szerint ugyanis át kellett volna a szövetkezetet ala­kítani, de ekkor már a tulajdonos a gépeket nem akarta továbbra is a szövetke­zet rendelkezésére bocsátani.
A rövid életű szövetkezetnek egyetlen termékéről tudunk, amelyet "Marika" szappannak neveztek. Egy feljegyzés szerint ugyanis a készleten lévő 25 kg illóolajból 5 kg-ot felhasználtak a készülő "Marika" szappanhoz, a "nyersanyag kellemetlen illatának" ellensúlyozására.
A lefolytatott törvényszéki vizsgálat 1949. február 5-én megállapította, hogy a könyvelés rendetlen és a vezetés szakszerűtlen. Mivel a nem könyvelt áru eladása után forgalmi adót sem fizettek, ezzel az államot is megkárosították. A szövetkezet ellen csődeljárást indítottak, mivel a csalássorozat mellett ele­gendő aktívával sem rendelkezett, és passzívái meghaladták az üzleti tőke többszörösét.
A szövetkezet sorsát végül a minisztérium intézte el. Szathmáry János mi­niszteri tanácsos levélben közölte a pécsi törvényszékkel, hogy ez a szappanos vállalkozás "álszövetkezet". A pécsi törvényszék ennek alapján 1949. április l1-én a 10.160/1948. sz. kormányrendeletre hivatkozva a szövetkezetet fel­oszlatta. A határozat június 13-án vált jogerőssé.
Tehát a Bonyhai-féle szappangyár 1928-1948 között működött, és mintegy 10-15 munkást foglalkoztatott. A háború viszontagságai között is igyekezett el­látni a környéket szappannal, termékeiből vidéki kereskedők is vásároltak, de az államosítás megkezdésekor megkísérelt szövetkezetté alakítás sikertelenné vált, amelyet a szövetkezeten belüli torzsal­kodás is gyengített. Végülis a miniszté­rium állásfoglalása minősítette álszövet­kezetnek a szappanos munkások és a tulajdonos által összehozott társulást, azzal érvelve, hogy tagjai sorába keres­kedőket is felvettek. Így Pécsett ez a húsz éve fennálló szappangyár is befe­jezte működését, alapítója pedig már 1906 óta Pécsett dolgozott a szakmájában. A kis üzemről a telek beépítési vázlatát mutatjuk be.

VIII. A mohácsi Junó Szappangyár

A pécsi szappanos ipar ismertetésénél nem kerülhető ki a vármegye másik városában, Mohácson működő szappangyár rövid bemutatása.
Mohácson egyetlen jelentősebb szappangyártóról vannak adatok. A gyárat Reinitz Jakab alapította 1864-ben. Kohn Manó (sz. 1855.) itt tanulta ki a szak­mát, és amikor sógorságba került az alapítóval, belépett a gyárba, majd 1884­ben teljesen át is vette. Kohn Manó ügyes iparos volt. Ezt jól bizonyítja, hogy a Pécsi Országos Kiállításon, 1888-ban közvetlenül az egyik előkelő díjat nyert pécsi cég, a Schützerék mellet kapott helyet. A kiállított szappanos emelvényén látható színes mosdószappanjai is olyan feltűnőek voltak, hogy a szigorú zsűri kiállítási éremmel jutalmazta őket. A következő évben a törekvő iparos a pári­zsi világkiállításra is elküldte termékeit, amelyen egy arany és egy bronz érmet sikerült nyernie.
Kohn Manó fiai, akkor már Káldor Béla (Mohács, 1891) és Káldor József (Mohács, 1894) néven 1918-ban beléptek az atyai cégbe. A cég nevét ekkor "Kohn Manó és Fiai"-ra változtatták. A mohácsi járásbíróság igazolása után, amelyben bizonyítja, hogy a Káldor-fiúk az ipar űzésére jogosultak, 1919. szep­tember 9-én bejegyezték a névváltozást a cégek nyilvántartásába.
Újabb névváltoztatás akkor következett be, amikor a három tulajdonos a cégbírósághoz fordult azzal a kérelemmel, hogy cégük nevét "Junó szappan­gyár" megnevezéssel egészítsék ki. Védjegyül is a "Junó"-t választották. Ezek után a céget "Junó szappangyár Kohn Manó és Fiai" néven jegyezték be 1923-­ban. (l3. ábra)
A mohácsi csata négyszáz éves évfordulóján rendezett Mohácsi Iparos Kiállí­táson, 1926 augusztusában bemutatott szappan-termékeiért aranyérmet nyert, ahol mint láttuk, Schützert nem díjazták.
Kohn Manó 1937-ben meghalt. Ezek után a fiúk vették át a céget, és "Junó szappangyár Káldor Testvérek" néven jegyezték. Eközben Káldor Mihály is be­lépett a cégbe.
Újabb adat már csak 1944-ből származik, amikor a cég élére Várhegyi (Weintraut) Bálint személyében Mohács polgármestere május 1-i hatállyal vál­lalatvezetőt nevezett ki, azzal az indokkal, hogy a gyár működésére közérdek­ből szükség van, három vármegyét lát el szappannal. Az intézkedést pedig nyil­ván az 1610/1944. B. M. sz. rendelet után tették meg, amikor a zsidónak nyil­vánított személyeknek kényszerlakhelyet jelöltek ki, és a családot elhurcolták. A Káldor-fiúk további sorsáról nem tudunk.
A megyében egy-egy mester és szappankereskedő neve időnként felbukkant, de a szappangyártásra lényeges befolyást aligha gyakoroltak. Az 1888. évi kiál­lítók között szerepelt Schwartz Lipót siklósi szappanos, aki kiállítási érmet is nyert. Ugyanott háziszappant mutatott be két kiállító: Darázsy Fáni Magyarbólyból és Weiglné Szűcs Ilka Sellyéről. Az 1930-as években egy Grossmann József nevű szappanos dolgozott Pécsett a Hun utcában, Neiser Béla pedig Mohácson. Pécsett szappankereskedése volt Sohr Sándornak.
Az elmondott, helyenként szerényadatokra támaszkodó ipartörténet egy érdekes, kevéssé ismert, és egyáltalán fel nem dolgozott vegyipari szakma helyi történetéből ad rövid ízeIítőt. Talán még előkerülnek használható adatok, tár­gyi emlékek, visszaemlékezések, amelyek árnyalhatják, esetleg kiigazíthatják ezt a képet.